Bieder József előadás után teszi a dolgát, pakol az üres színpadon, s fölnézve közönséggel, méghozzá telt házzal találja magát szembe. Először megriad, nem tudja, hogy oldja meg ezt a szokatlan, már-már szürreális helyzetet, végül megdicsőül. E hajdani segédszínész, ez az örök háttérember mesélni kezd az életéről, ami a színház, s a színházról, ami az élete.

Milyen volt a szerelem száz éve és milyen most? Milyen volt a (köz)élet a két világháború között és milyen most? Miben hittek, mitől féltek, mire vágytak ebben az országban akkor, és miben hiszünk, mitől félünk, mire vágyunk most? Döbbenetes egyezések és különbözőségek mentén elevenítjük fel Szép Ernő fanyar humorú szerelmi történetét egy képzeletbeli lokál színpadán.

Megnyugtató, ha az ember szülei évtizedek után is békében, szeretetben élnek együtt. Szinte egyszerre lélegeznek, ismerik egymás minden mozdulatát, fel vannak készülve minden sóhajra, horkolásra, tüsszentésre. Most új otthonban kezdenek új életet, hiszen a gyerekek felnőttek, élik a saját életüket. Vagy ez mégsem ilyen gömbölyű?